Sorting by

×

CivilZugló Egyesület Önkormányzati választási Program 2014



Alapvetések


Zuglónak hossztávú, a fenntartható fejlődés alapelveit figyelembe vevő döntéseket és nem rövidtávú, populista, politikai, pénzügyi szempontokat előtérbe helyező döntéseket kell hoznia.

A Fővárosi önkormányzattal és a környező kerületetekkel együtt kell működni, mind a formális, mind az informális kapcsolatokat erősíteni kell.

A pozitív mintákat, működési modelleket át kell venni.

A lakosság, a civil- és a különböző szakmai szervezetek véleményét meg kell hallgatni, a döntés előkészítésbe be kell őket vonni.

Egy gazdaságilag nehéz időszakban csak olyat szabad/lehet ígérni, amit a legjobb akarattal és tudással meg is lehet valósítani, vagy a kerület fejlődése érdekében elő lehet készíteni.

Az önkormányzat bevételi forrásai korlátozottak, sok külső tényezőtől is függnek, ezért csak arra szabad ígéretet tenni, ami reálisan be is tartható.

Az önkormányzat képviselő testületének a kerület vezetése érdekében – törvényi felhatalmazás alapján – rendeletalkotási joga van, amivel a kerület fejlődését, a beruházások irányát, volumenét korlátozni, vagy támogatni
tudja. A rendeletalkotási jog érték, melyet a kerületnek ki kell használnia.

Az alábbiakban felsorolt program megvalósítását az Önkormányzat kezdeményező szerepvállalásával, a kerület igényeinek és a befektetők szándékainak figyelembe vételével, „terelgetésével” szándékozunk biztosítani.


1. Felelős döntéshozatal

A Képviselő-testületi munka javítása, a felelős döntéshozatal, a politikum és a hivatal közelítése

A Képviselő-testület csak akkor tud jó döntéseket hozni, ha bevonják a döntések előkészítésébe. A mai, a testületet a hivataltól elzáró, titkolózó döntés-előkészítésnek épp az ellentétére van szükség. Rendszeres tájékoztatók egyes szakmai részterületről, döntési opciókról. Más kerületekkel, önkormányzatokkal konzultációk, a pozitív működési mintáinak átvétele. A versenyszféra működési, döntési, felelősségi mechanizmusainak átvétele.

Gyorsabb döntéshozatal

Áttérés a havi kétszeri testületi üléses működésre. A kétszeri ülésezés, melyet több kerületben, önkormányzatban is alkalmaznak, az önkormányzat számára gyorsabb reagálást, a kevesebb napirendi pont okán érdemibb vitákat és a hivatal számára kevésbé hektikus működést tesz lehetővé.

Pályáztatott, szakmai kompetenciák alapján kinevezett vezetők, dolgozók

Bábok helyett gondolkodó, javaslatokat tevő, vitatkozni, dönteni merő köztisztviselőkre van szükség.
A személyes ismeretség, a sógor-komaság helyett mindig pályáztatással kell megtalálni a legalkalmasabb, Zugló iránt elkötelezett, hozzáértő, más önkormányzatoknál rutint szerzett köztisztviselőket. Lojalitás helyett hozzáértés kell, hogy a kinevezések, az előmenetel alapja legyen.

2. A gazdálkodás rendbetétele

A gazdálkodás áttekintése

A zuglói önkormányzat, a hivatal és az önkormányzat cégeinek működését át kell világítani. Az eddigi átvilágítások (2011) tanácsait meg kell hallgatni, a költségvetéseket ez alapján kialakítani. A fölösleges költéseket vissza kell fogni, a fölösleges cégeket meg kell szüntetni. Az osztogatást, a politikai udvartartást, a kerület profiljába nem illő, nem kötelező feladatra kifizetéseket meg kell szüntetni. pl. filmek gyártásának a támogatása.

Közbeszerzési Bizottság létrehozása

A zuglói közbeszerzéseket az elmúlt négy évben átszőtte a korrupció. Vissza kell állítani a Közbeszerzési Bizottságot. A más kerületekben sikerrel működő mintákat kell alkalmazni, a független szakértőkből álló bizottság jelentős, ciklus szinten akár egymilliárdos összeget takaríthat meg a kerületnek. (VIII. ker. minta)

A 2010-2014 közti közbeszerzések, tanácsadói szerződések áttekintése

Az elmúlt ciklusban számos botrány volt a kerületi közbeszerzések körül. Számos alkalommal fordult elő nem nyilvános közbeszerzés, számos alkalommal kötöttek ismeretségi alapon ide kerülő cégekkel szerződést, melyek gyakorta nem fizették ki az alvállalkozókat. A polgármester számos fölösleges jogi tanácsadói szerződést is kötött különböző ügyvédi irodákkal. A szerződések, teljesítések áttekintése, ha kell, feljelentések megtétele.

Az önkormányzat cégeinek áttekintése

Az önkormányzat 2010 óta több fölösleges céget hozott létre, melyeknek fenntartása folyamatos sok tíz milliós kiadás. (Városgazdálkodási Kft. és az alcégeként működő Médiaszolgáltató Kft., Társasházkezelő Kft., Sport és Rendezvényszervező Kft., Cserepes Kulturális Kft. ) A cégek, feladataik , működésük áttekintése, esetleges összevonásuk, megszüntetésük.

3. Program a valódi önkormányzatiságért

Részönkormányzatok létrehozása

Zugló túl nagy, túl széttagolt ahhoz, hogy lakói átlássák. A városrészek elkülönülnek, nincs és nem lesz köztük érdemi kapcsolat. A kerületre jellemző lokálpatriotizmus nem tud érdemi beleszólássá válni, mert a lakosoknak ismeretük, véleményük csak a közvetlen lakókörnyezetük ügyeire terjed ki, de annál az önkormányzat közigazgatási terülte sokkal nagyobb. Herminamező, Nagyzugló, Istvánmező, Törökőr részönkormányzatának létrehozása. Telepek érdemi közösségi érdekképviseletének segítése, pl. Adria lakótelep, Ungvár utcai lakótelep, stb.

Részvételi költségvetés kialakítása

Zugló lakói nincsenek tisztában az önkormányzatuk működésével, aktuális, akut ügyeivel, azok költségvonzatával, a kerület pénzügyeivel, a bevételek és kiadások összetételével. Mára a világban számtalan módja alakult ki, hogyan szemléltethető egy költségvetés, hogyan lehet abba beleszólni. A lakók a Zuglói Lapok és online felületek által jobban megismerhetik a költségvetést. Szavazással preferálhatnak, különböző feladatokat, közterületek, kamerák, oktatás, és a költségeket ismerve dönthetnek konkrét projektekről, pl. uszodaépítés, új szakrendelő.

Valóságos Zuglói konzultációk


Rendszeres részönkormányzati, kisközösségi lakossági fórumok tartása, a lakossági vélemények tényleges befogadásával, felhasználásával, a megvalósításban a lakók folyamatos bevonásával. A jelenlegi évi egy közmeghallgatás az eredeti cél paródiája.

Az önkormányzati működés átláthatóvá tétele – online közvetítés

Csak akkor várható el a lakosság aktívabb részvétele, beleszólása a közügyekbe, ha érdemi információkat, kapnak, ha van visszacsatolás. Elengedhetetlen a testületi munka, az ülések lakosság felé megnyitása. Ennek része, hogy megoldjuk az ülések online közvetítését, archiválást és kereshetőségét. 2012 tavaszán testületi döntés született, melyet nem hajtott végre a polgármester.

Valós közmeghallgatások, lakossági fórumok

A képviselők félévenkénti beszámolója, részönkormányzati, „telepi” közmeghallgatások tartása.

A zuglói média rendbetétele

A kézivezérlés, vagyis a Médiaszolgáltató kft. megszüntetése. A cég megszüntetése önmagában sokmilliós megtakarítást eredményez. Hiteles, igazmondó, közérthető, nem bulvár, a sajtóetika szabályai szerinti, az objektív tájékoztatás elvei szerinti tájékoztatás visszaállítása mind a Zuglói Lapokban, mind TV-ben, mind az online felületeken. Az önkormányzatnak újra vissza kell állítani az eredeti állapotot, a kézivezérelt propaganda helyett önálló, független cégek és szerkesztőségek szerződésben rögzített támogatását.

XXI. századi, korszerű TV stúdió és adás kialakítása – Átállás digitális sugárzásra

A Zugló TV jelenleg önkormányzati támogatás nélkül működik, súlyosan forráshiányos, eladósodott. A mostani analóg sugárzás miatt az adást sok ezer háztartásban nem tudják nézni. Eközben az önkormányzati Médiaszolgáltató Kft. által sok millióért gyártott propagandaanyagok csak online elérhetőek, nézettségük minimális, saját sugárzási jogot szerezni nem tudott.

1Hódmezővásárhely nemrég elkészült TV stúdiója. Ha a 47 ezres kisváros megengedheti magának,
a 124 ezres Zugló, mely önmagában Magyarország 7. legnagyobb települése, miért ne tehetné?



A kerületi „médiaháború” igen költséges, de eredménytelen volt: a Zugló TV-t négy év alatt nem „sikerült” megfojtania a papcsáki vezetésnek, a lakosok, a kerületi intézmények mindmáig a Zugló TV-t tartják a kerületi tévének, őket nézik, őket várják a rendezvényekre. Elodázhatatlan a Zugló TV technikai megújítása, ezen belül a digitális sugárzás megoldása. A párhuzamosságok megszüntetése után plusz forrást nem igényel.

4. Városfejlesztés

A Nagy projektek

A Bosnyák tér – A Városközpont befejezése

A kerületnek nincs igazi városközpontja, az Önkormányzat épülete, a piac a templommal, a bevásárló központ, sport- és szabadidő létesítmények szétszórtan, rendezetlenül, spontán kialakulva helyezkednek el. Célunk egy igazi központ szerves egységének megvalósítása, amely a városközpont létesítményeit a Bosnyák tér és az Örs vezér tere között, a Nagy Lajos király utcára fűzné fel, mintegy megteremtve Zugló „Váci utcá”- ját. A létesítményeket részint meglévő épületek újra hasznosításával (FÖMI épülete a Bosnyák téren, vagy a Fotex üres épületében, stb.), vagy üres telkek beépítésével, a köztes zöld területek felfűzésével gondoljuk megvalósítani.

Ennek része a Bosnyák tér élettel megtöltése, most csak térkő van. A tér – bár építési költsége mára megközelíti az 1 milliárd forintot -, máig nem tér, mert nem kapott funkciót, oktalan, örömtelen ott lenni. Színvonalas vendéglátóhelyek, kerthelyiséges étterem, pizzéria, lángosos, cukrászda, fagyizó kell, térzene, nem csak ideiglenes bódék, pénzt felemésztő, nem túlságosan látogatott rendezvények.

A Bosnyák téren a tervezett Mundo Városközpont nem épült meg, 8 éve gazos a négyhektáros telek. Egyesületünk eddig ügyfélként vett részt a túlépítés megakadályozásában. Bár az önkormányzat a ZKSZT 2012-es megváltoztatásával egy jóval kisebb épület megépítését érte el, ezzel párhuzamosan a Mundo Városközpont terve egy (azaz három) cipősdoboz formájú plázává soványodott.

A beruházó kihátrált a közösségi funkciók megépítéséből. A jelenlegi építési tervvel ellentétben a cél, hogy ne csak bevásárlóközpont épüljön, hanem az egész fél kilométer hosszú térsor kapjon funkciókat: a Nagy Lajos király útja, a templom környéke, Bosnyák piac felújítása, pláza, Rákospatak, Lantos Sportközpont egy egységben legyen végig gondolva. A két évtizede használaton kívüli sínek felszedése, a buszok végállomásának, várakozó buszok elhelyezésének kulturált megoldása, a járda kiszélesítése, fák, örökzöld növények, utcabútorok telepítése mindkét oldalon. A projekt elengedhetetlen része a Róna utcánál eltűnő kerékpárút tovább vezetése a Thököly úton, a Csömöri úton végig Újpalotáig.

Nagy Lajos király útja rendezése – sétálóutca kialakítása

A 2×2 sáv megépítéséről lemondás. A területen sétálóutca kialakítása, a szolgáltatások fejlesztése, boltok rendbe tétele, a kiskereskedők segítése, hosszútávú szerződések kötésével kulturált boltportálok, homlokzati felújítások kialakítása. Fasor telepítése és kerékpárút kialakítása, zöld szegély, sétány, utcabútorok, kiülős helyek létesítése. A parkolás kulturált megoldása. Füvesített villamos-pálya létrehozása.

Vezér út rendezése – sétálóutca kialakítása

A 2×2 sávról le kell mondani. Sétány, mellette fasor és zöld szegély telepítése, utcabútorok elhelyezése.
A szolgáltatások fejlesztése, boltok rendbe tétele, kiskereskedők segítése, hosszú távú szerződések kötésével kulturált boltportálok, homlokzati felújítások kialakítása. Kiülős helyek létesítése. Parkolás megoldása. Kerékpárút kialakítása.

Városliget – Múzeum-negyed projekt

A CivilZugló Egyesület – a város-, a környezet- védő civil és városfejlesztéssel foglakozó szakmai szervezetekkel egyetértésben – a múzeum negyed koncepcióját városfejlesztési szem-pontból alapvetően elhibázottnak tartja, ugyanakkor készek vagyunk értelmes kompromisszumokra. Továbbra is mindent meg fogunk tenni, hogy az esztelen méretű, fölösleges és környezetromboló épületek, különös tekintettel a 46.000m2-es szintterületű Új Nemzet Galéria – Ludwig Múzeum felépítését megakadályozzuk. Fontosnak tartjuk a párbeszédbe a lakosság minél szélesebb körének bevonását, a pénzügyi, jogi, építészeti és környezetvédelmi érvek folyamatos hangsúlyozását.
E mellett elvárjuk, hogy a Ligetet a Városliget Zrt. a jelenleginél jóval magasabb színfonalon tartsa karban és támogatjuk a Felvonulási tér újrazöldítését és a futókör megépítését is.

2
A Mexikói úti bevásárlóközpont – a MILLFAV projekt

A CivilZugló Egyesület megalakulása, 2007 óta sikerrel tiltakozott a környékre nem illő méretű épület megépítése ellen, azaz a méret csökkentésért. A beruházókkal való tárgyalások során mára eljutottunk az eredetileg tervezett 40-50 ezer négyzetméteres kereskedelmi területtől az elfogadható 6000 négyzetméterig. Továbbra is elfogadhatatlan a Colombus utcai 30 méter magas épülettömb, illetve megoldatlan a közlekedési útvonalak kialakítása.

Az üresen álló épületek, félbehagyott beruházások

Sorba kell venni a kerület üresen álló, vagy félbehagyott épületeinek, beruházásainak problémáit, az adottságokat, lehetőségeket és az akadályokat. Koncentrálni kell a kitűnő adottságú területek értelmes, megfelelő felhasználására, ami a kerület vonzerejét is növeli. Pl. a Városliget közelében a volt MSZMP főiskola épületének (Dűrer kert) átalakítása – a Széchenyi fürdő közelségére alapozva – gyógyüdülő, gyógyszálló létesítésére, vagy a Szent István Zeneiskola bővítése a szomszédos Colombus utca 5. sz alatti védett, raktárnak használt épület koncertteremmé alakításával, az évek ót üresen álló Hungária körút – Szobránc utcai orosz tulajdonú lakóépületek hasznosítását.
Fel kell venni a kapcsolatot a félbehagyott lakóparkok beruházóival, Paskál telkek, Cordia lakópark, Zöldváros lakópark, a Miskolci úti Autóker telek, stb. és akár részben más célú vagy ideiglenes, közösségi célú területhasznosításról tárgyalni.

3Évek óta félbehagyott, eladó beruházás az Egressy t Nagy Lajos király útja sarkán. A gödörben rothadó víz áll. A háttérben a Nagy Lajos 104, a 100%-ban önkormányzati tulajdonú „Sing-sing ház”.

Új pihenőpark rekreációs helyszín – a Rákospatak Park létrehozása

Zugló középső részén nincs park, közösségi életre alkalmas tér, közpark. A Rákospatak jelenleg nem más, mint „betonvályú”, közlekedési akadály, baleseti veszélyforrás. Nincs kihasználva, nem jelent víztükröt, élő vízfelületet. Pedig az élővizet, a vízfelületet egy városban meg kell becsülni, ki kell használni. A Rákospatak revitalizációjának részeként a Rákospatak Park megépítése (egyelőre víziók vannak, a szavakon túl egyelőre semmilyen gyakorlati megvalósítása nem látszik, nincs hatástanulmány, nem szerepel a költségvetésben, stb.).

4Nem műkő, hanem sok zöld. Rekreációs park a Kopaszi gáton. Magán beruházásból épült, közösségi célt szolgál – a Rákospatak parton hasonlót építenénk

A patak élővizének felhasználásával, megállításával egy kisebb tó kialakítása. A vízpart mentén új park létrehozása: sétálórész, vízbe hajló fák, szobrok, kávéházak, kiülős helyek, utcabútorok, éttermek. A Kopaszi gát, a tapolcai öreg tó mintáját követve.
A tó mellett komolyabb tematikus játszótér, pl. a hajógyári csúszdaparkhoz hasonló Csúszdapark, gyerekattrakció kialakítása, vizijátékok, vízkerék, stb. A kerületnek ezen a részén rendes játszótér nincs.
Kerékgyártó útnál, Gvadányi útnál is kiszélesítés, tó képzése, gyalogoshidak, sétányok , boltok, padok.

Sétálóutcák kialakítása

Ma Zuglóban nincsenek kiülős, hangulatos éttermek, cukrászdák, nincs hol meginni egy kávét, beszélgetni a barátokkal.
Kerthelyiségek, cukrászdák, nyitott éttermek az új Rákospatak Parkban, a Nagy Lajos Király útja üres sávján, a patakparton, és egyéb, kisebb közterek használatával.

Lakjuk be a tereket, parkokat!

A parkok funkcióval ellátása, sok az üres, funkciótlan hely, egyre több az idős ember, de nincs hol leülni, a padok töredezettek, kialakításuk kényelmetlen, elhelyezésük nem ad alkalmat a társas életre, a beszélgetésre.

Kerthelyiségek, kiülős helyek létrehozása – a belváros tovább nyújtása

Hiányoznak a Zuglóra régen oly jellemző kerthelyiségek, kockásabroszos vendéglők, cukrászdák, sörpavilonok. Nincs hová leülni, meghívni valaki, nincs hová elsétáljon, leüljön a család, a baráti társaságok. Igényes kiülős helyek létrehozásának támogatása, hosszútávú szerződések a KKV szektorral. Ideiglenes nyári helyek, olaszos tér használat, a belváros továbbnyújtása.

5
Éttermek, kávéházak sora a Kopaszi gáton, adót fizetnek, kitermelik a parkfenntartás költségeit


Új, régi stílusú utcabútorok telepítése

Kényelmes, háttámlás padok elhelyezése, régiek rendbe tétele, kártyaasztalok, sakkasztalok, teke, hangulatosabb közvilágítás kialakítása, ezáltal a helyi közösségeknek találkozó hely biztosítása, a közösségek újjáélesztése.

Művészet – Új köztéri szobrok

Állandó és alkalmi köztéri kiállítások, közösségi művészet, XXI. századi, izgalmas, érdekes, a közösség által befogadott, akár közösen alkotott szobrok és körülöttük lévő terek közösségi részvétellel történő kialakítása (az elmúlt ciklusban létrehozott politikai motivációjú szobroknak semmi közük a kerülethez, a zuglói lakosokhoz, a XXI. századi művészethez).

Ivókutak kialakítása

Az alkalmi vízosztásoknál hasznosabb a kerület nagy gyalogosforgalmú terein ivó kutak kialakítása.

5. A házak, amikben élünk

Új önkormányzati lakásgazdálkodási koncepció elkészítése
Jelenleg semmiféle koncepció nincs, folyik a lakásállomány kimzsolázása, eladása, míg a megmaradó épület és lakásállomány folyamatosan pusztul.
A 2900-as darabszámú lakásállomány teljeskörű felmérése szükséges. A 100%-os önkormányzati házak szisztematikus felújítása a lakóközösségek bevonásával.

Szociális lakásépítési program

A befektetők ösztönzése piaci alapú és szociális bérlakások építésére. A szociális támogatást az Önkormányzat közvetlenül a bérbe adónak fizeti ki, így befektetésének megtérülése – ha hosszabb idővel is – biztosított. A XIII. kerület több mint 200 új lakást épített és jelenleg egy passzív ház építése folyik. A minta átvétele, tapasztalatcsere.
A 100%-ban önkormányzati házak abbamaradt felújítási programjának felújítása, a szanálásra érett épületek lebontása. Pályázatok kiírása, a bérlemények, bérlők között mozgás megindítása.

6
Az angyalföldi önkormányzati építésű 100 lakásos passzívház szerkezetkész átadása. Zuglóban is lehetne…


Panel felújítási program újrakezdése

Önkormányzati rész, 300 millió forint biztosítása, kamatmentes hitel, szakmai segítségnyújtás a pályázat megírásához, a felújítás lebonyolításához.
Az állami panel felújítási program 2010-ben megszűnt. Sok kerülettel ellentétben Zugló önkormányzata is megszűntette a panel felújítások támogatását. A kerületi ipari technológiájú házak fele máig teljesen szigeteletlen, az ilyen épületekben lakó, amúgy sem jómódú lakosok jövedelmük irreálisan magas részét teszi ki a rezsiköltség és ezt nem áll módjukban befolyásolni. Ez a valós rezsicsökkentés: az az energia, amit el sem fogyasztunk.

Hagyományos építésű házak felújításának támogatása

Zuglóban ijesztően szaporodnak az omladozó vako- latok, a lepusztulóban lévő magántulajdonú társas és családi házak. Az elszegényedő lakóközösségek legtöbbje nem rendelkezik elegendő önerővel a felújítás elkezdéséhez. A valaha mutatós bérházak, Thököly úti paloták, villák szánalmas képet mutatnak.

A kerületi magántulajdonú társasházak részesüljenek kamatmentes hitelben a homlokzat, az osztatlan közös tulajdonban lévő épületszerkezetek, gépészeti vezetékek felújítására, épület szigetelés kiépítésére.

Ezzel párhuzamosan szakmai tanácsadás, állagmegóvási felszólítások. A programra minimum évi 300 millió forint keretösszeget kell fordítani. (A mostani önkormányzat által kiírt pályázat a saját házakat vagy az önkormányzat cége által üzemeltetett házakat segíti).

7

Pályázat a Helyi Védettség alá vett épületek felújítására


Az önkormányzat 2011-ben (Várnai László előterjesztésére) elfogadta a Helyi Védettség rendeletet. A rendelet megakadályozza, hogy ezeket az épületeket lebontsák. A felújítás támogatása a következő lépés, hiszen a gyakran stukkós homlokzatok felújítása különösen költséges. Ezért a műemléki, városképi szempontból jelentős, és emiatt különösen költséges (stukkós homlokzat, restaurálás) felújításoknál kölcsön és részben vissza nem térítendő támogatás nyújtása.

A 100%-ban önkormányzati tulajdonú házak felújítása

A kerület az elmúlt ciklusban semmit nem költött a 100%-ban önkormányzati tulajdonú az épületekre, melyek műszaki állapota nem egy esetben életveszélyessé vált. A lakhatás bennük a lakók többségének legjobb igyekezete ellenére pokol.

Az önkormányzat felelőssége, hogy ezen épületek ma már környezetük és a kerület szégyeneivé váltak, nem egy esetben szociális, bűnügyi gócpontokká is váltak. Üres, feltört lakások, jogcím nélküli beköltözők okoznak ezekben a házakban folyamatos problémát az ott lakóknak, a környékbelieknek.

Elodázhatatlan e házak műszaki felújítására program kidolgozása. Ezzel párhuzamosan szociális program kell.

A legsúlyosabbak: Nagy Lajos király útja 104., Várna u. 9., Cserei utca 3., Mexikói út 3.

8

6. A közlekedés


Tekintettel a kerület zártságára, vasúti területek és fő közlekedési utak által kialakult „falakra”, az áthaladó, a cél és a helyi forgalom, útvonalak lehető legnagyobb mértékű szétválasztása.

• Az áthaladó forgalom minél rövidebb úton és minél gyorsabban bonyolódjon a számára kialakult, kijelölt útvonalakon. (M3 bevezető szakasza, Kerepesi út, Hungária körút)
• A cél- és kiinduló forgalom csatlakozzon ezen hálózathoz, de a kisvárosias és családi házas övezeteket lehetőleg kerülje. (kerületközi kapcsolat a Nagy Lajos király útja a tervezett Szegedi úti felüljáróval.)
• A helyi forgalom lebonyolítására a kisvárosias és családi házas övezetekben az utak jól átgondolt egyirányúsírása, 30-as övezetek bevezetése, hogy ne legyenek a főforgalmi utaknak „menekülő”, alternatív lehetőségei.

A fővárosi közlekedési projektek támogatása

Zugló önkormányzata közlekedési ügyekben nincs döntési helyzetben, de lobbizhat, forszírozhat projekteket, együttműködhet a fővárossal.

A Rákosrendező Intermodiális csomóponttá alakítása

A Nagy Lajos Király útja Szegedi úttal való összekötése, M1 kisföldalatti meghosszabbítása,
3-as villamos odavitele, és továbbvitele a Béke térig, a 25-ös buszok végállomásának áthelyezése, nagyméretű P+R parkoló kialakítása.

A vasútvonalak bevonása a helyi közlekedésbe

A kerületen áthaladó vasútvonalak a körvasútsor, szolnoki vonal bevonása a városi, közösségi közlekedésbe .

A Zugló Vasútállomás rendbetétele

A vasútállomás szégyenteljes állapotban van, pedig az elővárosokból naponta tízezrek használják. Új korszerű, több funkciójú épület építése (legalább a régi rendbetétele), akadálymentesítése, kereskedelmi, pihenő funkciók, P+R, B+R.

Rákosrendező Vasútállomás rendbe tétele

A vasútállomás szánalmas állapotban van, pedig az elővárosokból naponta tízezrek használják. Felújítás, akadálymentesítés, kereskedelmi, pihenő funkciók, P+R, B+R.

M2 és a Csömöri HÉV vonalának összekötése az Őrs Vezér téren

A terv szerepel a BKK programjában, a projekt kerület általi támogatása, sürgetése.

Az M4 metró továbbépítése

Lobbizás a fővárosnál a kormánynál az M4 vonal továbbépítéséért
LRT – a könnyűmetró kéregvasútként a Bosnyák térig, a felszínen Újpalotáig halad, kiváltva a buszok tömegét.

Róna úti keresztirányú közlekedés megoldása

Jelenleg a Hungária körút és a Nagy Lajos Király útja között nincs keresztirányú közösségi közlekedési viszonylat. A BKK ismeri a problémát.

82-es troli továbbvitele a Mexikói úti csomópontig

Szintén szerepel a BKK programjában..

A Kerékpáros közlekedés fejlesztése
A szakmai szervezetekkel együttműködve a kerékpárutak építése, továbbvitele, rendbe tétele, folyamatos rendben tartása.

Összeköttetések kiépítése

A szomszédos városrészekkel a hiányzó átkötő részek megépítése Angyalföld, Kőbánya, a XV.kerület és a XVI. kerület felé.

1. A Körvasútsor Csömöri úttal párhuzamos keresztezésének megoldása
2. A Kerepesi úttal párhuzamos kerékpárút kiépítése,
3. Teleki Blanka úti Angyalföld felé átvezetés kiépítése a Rákosrendezőnél,
4. Patakparti kerékpárút elválasztása a futóúttól
5. Erzsébet királyné úti aluljárónál a gyalogos forgalomról elkülönülő, új aluljáró építése
6. Körvasútsor keresztezésének megoldása több ponton, M3 bevezetőjével párhuzamosan
7. Örs vezér téri kerékpárút ÉSSZERŰ rendezése

9

Kerékpártárolók megépítése


A képviselő-testület Várnai László képviselő előterjesztését támogatva döntést hozott, hogy a kerület 220 pontján alakít ki kerékpártárolókat. A határozat szerint a tárolóknak 2013. december 31-ig kellett volna megépülniük. A jelenlegi vezetés szabotálja, lassítja a döntés végrehajtását. A projektet a lehető leggyorsabban, teljes egészében megvalósítjuk.

B+R tárolók építése

Nagy, 30-50 kerékpárt befogadni képes fedett, őrzött B+R (Bike and Ride) parkolók építése közösen a fővárossal, BKK-val, MÁV-val a nagy csomópontokon. Örs Vezér tér, Népstadion metrómegálló, Zugló vasútállomás, Mexikói kisföldalatti végállomás, Rákosrendező, stb.

A meglévő kerékpárutak karbantartása

A meglévő belső utak rendbe tétele, összekötése. A veszélyes, használhatatlan utak rendbe tétele, gyalogos konfliktusok megoldása, forgalmas csomópontokon az átvezetések megoldása, kiváltása

Bringával az iskolába

A kerületi iskolák balesetmentes megközelítésének biztosítása, ott zárt tárolók kialakítása

Bringával a munkahelyekre

Önkormányzati munkahelyeken, kerületi cégeknél „Bringázz munkába” program segítése dolgozói öltözők,zuhanyzók, kerékpártárolók építésével.

7. A hely, ahol élünk, a lokálpatriotizmus erősítése

Kulturális projektek
Rákosrendező, mint kulturális, turisztikai desztináció
A Füsti, a Vasúttörténeti Park a Városliget+ Projekt szerinti (A Közlekedési Múzeum repülőgyűjteménye, a Ferihegy 2 mellett lévő volt Malév gépek, a BKV szentendrei városi tömegközlekedési gyűjteményének összevonásával teljes spektrumú, világméretben is jelentős közlekedési múzeummá fejlesztése.

Helytörténeti Múzeum(ok) kialakítása

Helytörténeti kiállítás megvalósítása, a jelenleg dobozokban álló anyag állandó kiállítása, fejlesztése
1. A Lipták villa új helységeiben, + a Hermina út sarkán kis nyilvános kiállítóhelyen, kávézóval
2. Egy bolgárkertészet újjáépítése, tankert, múzeum
3. Utca múzeum, Zuglói Séták: a történettel rendelkező terek, utcák, házak, helyek felirattal ellátásának folyatatása, összekötésük SÉTÁKKÁ, járdán jelöléssel.

Helytörténeti füzetek, Színes, mesélő zsebkönyvek kiadása

Évi két könyv kiadása az önkormányzat által.

Ablak a múltra helyszínek

Régi fotók, rövid érdekes információs táblák kiállítása az adott helyeken a Herminamező Polgári körével együttműködve.

A civil társadalom segítése

Az önkormányzatnak támogatnia kell a lakosok bármifajta önszerveződését, segíteni azok kibontakozását, helyet adni találkozóiknak, és ha valós tevékenység van, támogatni alapműködésüket is. Ezen elvvel ellentétben a jelenlegi önkormányzati vezetés a lakosok önszerveződését nem segíti, sőt tudatosan gátolja. Szomorú példa erre, hogy a Zuglói Szülők Közösségét, mely érdemi és profi munkát végez, sikeresen artikulálja a bölcsődei, óvodai ellátással, az oktatással kapcsolatba kerülők érdekeit, nem tekinti partnernek az önkormányzat. A kerületi önkormányzati támogatást kapó civil egyesületek többsége ma kormánypártok fedő-, kifizető szervezete. (Szeretjük Zuglót, Zúgópatak, Nőszirom, Mentor) A nem „saját” szervezetek, közösségek létezését, munkáját a hatalom kifejezetten akadályozza, gátolta.

A Zuglói Társaskör újranyitása

A kerület évtizedes közösségi találkozóhelyét a Zuglói Társaskört, mely tucatnyi civil szervezetnek adott otthont 2012-ben bezárták. A 200 négyzetméteres hely azóta üresen, kiadatlanul áll, csak költsége van. Újranyitjuk, tatarozzuk és a civil szervezetek számára ingyenesen rendelkezésre bocsátjuk.

10
A civileket kitették, azóta, két éve állnak üresen a Zuglói Társaskör 1450m2 helyiségei.


Bio és őstermelői piac Zuglóban
A fővárosban egyetlen igazi nagy biopiac van, messze Budán, a MOM Parknál. Zugló ideális és alkalmas helye egy a pesti oldali alternatívának, egy nagy szabadtéri, hétvégi biopiacnak. A helyszín a Bosnyák téri piachoz csatlakozna, mely remek közlekedési kapcsolatokkal rendelkezik. A hétvégi piac a felújított Bosnyák tér megismertetésében, élettel megtöltésében is segítene.

Királyválasztás a Rákosmezőn

Két, majd a bevezetés után több napos történelmi fesztivál a szombathelyi Savaria Fesztivál, a visegrádi palotajátékok mintájára. A meglévő nagyprogramok mellett, melyeknél leginkább az evés van a középpontban, a kerület történelmi hagyományaihoz visszanyúlás.

8. Sport, rekreáció

Zugló nemcsak jelentős zöldfelületet, de több sportpályáját vesztett el rendszerváltás óta. A lakosságnak a legnagyobb veszteség a 2006-ban eladott Bosnyák téri sport és szabadidőközpont eladása volt. A terület azóta is üresen áll. A kerület lakossága az elmúlt évtizedben két uszodát veszített el, a kerület tulajdonában álló tanuszodát és a Zichy Géza utcai ELTE uszodáját.

11
A Zichy Géza utcai uszodát, fedett focipályát, mely a környék lakóinak kedvence volt kb. tíz éve adták el.
Az uszoda azóta üresen, bezárva pusztul.


Új uszodaépület építése a Füredi úti lakótelepen

A Füredi úti lakótelepen élő 30 ezer ember számára fedett uszoda építése feltételezhetően a kék óvoda helyén. A BVSC túlságosan messze van a napi sportoláshoz a lakótelepe élők számára, elengedhetetlen egy uszoda kialakítása a lakótelepen. egy szabvány fedett 25 méteres uszoda 500 millió forintból megépíthető. A kék óvoda helyszíne megfelelő lehet.

Sport és szabadidő csarnok építése a Kövér Lajos utcában

A kerület sport és szabadidős létesítményeit befogadni képes csarnok, mely napközben a Hermann Ottó Általános iskola plusz tornatermeként szolgál, délutánonként, este bérbe adható. A terem a kerület régóta hiányzó rendezvény csarnokaként szolgál, szalagavatók, ünnepségek, összejövetelek, rendezvények. A terv szerepel a kerület elfogadott Sportkoncepciójában.

Kamaszok, felnőttek sportolása, játszóterei

Játszótéri focipályák rekortán borítása

2010 óta egyetlen pálya sem kapott borítást. Egészségügyi, balesetvédelmi és kényelmi okokból a következő közterületi játszótérri sportpályákat recortán borítással látjuk el.
1. Újvidék tér
2. Kerékgyártó utcai játszótér
3. ….

12
A Kassai téri sportpálya volt az utolsó, mely rekortán borítást kapott 2009-ben.


Játszóterek kamaszoknak, felnőtteknek

Kamasz játszóterek, gördeszka és extrémsport eszközök, illetve felnőtt játszó és sporteszközök telepítése.

Úszóbérletek nyugdíjasoknak

A sikeres projekt folytatása, a bérletek számának megduplázása a BVSC kapacitás bővülésével és az új uszoda megépülésével párhuzamosan.

9. Zöld Zugló – Közterületeink

Több pénz a zöldterületek fenntartására, ápolására

A parkok , játszóterek és különösen a lakóterületek közti zöldterületek gondosabb fenntartása, locsolása. A méteres fű, gaz és a kiégett tarló elkerülése. Az önkormányzat a szükségesnél és az előző éveknél kevesebbet ad zöldterületei fenntartására. A közmunkások, a lakóközösségek bevonása, tömlők biztosítása, keretszerződés a Vízművekkel.

13
A Kalapács utcai telep házai közt port kavar a szél. A fű rég kiégett, az önkormányzat nem locsol.


Fasorok rendbe tétele, új fasorok telepítése

A meglévő fakateszter frissítése, és ez alapján szisztematikus rendbetétel. Rengeteg fafoghíj van, kitört, kiszáradt fák, üres fahelyek. Pótlásuk az utcaképbe illő őshonos fajokkal. A szakszerűtlen „metszések”, csonkolások, visszavágások leállítása.
Száz éve nem került sor új fasorok kialakítására. Több helyszín lehetséges: Vezér út, Nagy Lajos Király útja, stb.

Külön probléma, hogy az elültetett facsemetéket nem locsolják, ezért azok irreálisan nagy arányban pusztulnak ki. A kertészeti céggel a szerződés áttekintése.

14
Locsolás híján kiszáradt, frissen ültetett facsemeték a Kassai téren.
Egy facsemete ültetéssel, karózással együtt hozzávetőleg 100 ezer forint.


Tündérkert létrehozása

Minden zuglói újszülött családja fát ültet közösen az önkormányzattal. Minél közelebb a lakóhelyhez, három kezdő helyszínnel. Ligetes, parkos kialakítás, választható fafajok, tábla az újszülött nevével. park. pl. patakparton, a Vezér út mentén.

Közösségi kert létrehozása az Ungvár utcai lakótelepen

A sikeres Zsálya utcai Közösségi Kert mintájára közösségi kert létrehozása a kerület északi sarkán. Az Ungvár utca és az M3 közötti lakótelep zöldterületén számos alkalmas és jelenleg funkciótlan 2-4000 négyzetméteres zöldterület található. A kertek a növénytermesztésen túl remekül alkalmasak az egy környéken, lakótelepen élők közösséggé formálására, ismerkedésre, családi együttlétre, közös főzésre, gyerekprogramokra.

Közösségi Kert létrehozása a kerület közepén, a Paskál és az Adria lakótelep lakóinak

Közösségi Kert létrehozása a kerület közepén. A Miskolci út és a Rákospatak közti hatalmas terület jelenleg kihasználatlan, évtizedek óta parlagon áll. A közvetlenül mellette lévő új lakóparkok és az Adria lakótelep saját kert nélküli lakossága bőven kiad egy közösségi kertnyi művelőt.
A Virágzó Zugló program áttekintése, továbbfejlesztése
A program jó, a finanszírozás, elszámolás áttekintése, esetleges j közbeszerzés kiírása után folytatás, kibővítés javasolt.

10. Egészségügyi ellátás

Alapellátás fejlesztése
Ezt a szegmensét az egészségügynek folyamatosan fejleszteni és támogatni kell. Jelenleg a háziorvosnak nincs szakmai felettese. A kórházi kapcsolat esetleges, a továbbképzés formális, így a háziorvos munkájának eredményességét nem tudjuk mérni. A háziorvosi ügyelet felszereltsége szakmai színvonala a 25-30 évvel ezelőttivel egyező. Kezdő fiatal orvosok végzik ezt a munkát. A színvonal egyenletlen.

A szakrendelések

A szakrendelések hatékonysága felülvizsgálandó. Az Uzsoki Kórház vezetésével a kapcsolat szorosabbra fűzendő. Feltétlenül meg kell szüntetni a párhuzamosságokat.
A Hermina úton a nőgyógyászati rendelést vissza kell állítani.

Háziorvosi ügyeletet és ügyeletes gyógyszertárat a kerület közepére
Megoldandó, hogy a háziorvosi ügyelet és az ügyeletes gyógyszertár ne csak a kerület két szélén legyen.

Egészségügyi fórumok

Rendszeres egészségügyi fórummal segíteni kell a betegek tájékozódását , eü felvilágosítás formájában.

Új szakrendelő építésének előkészítése

Az új szakrendelő kialakítása a megfelelő szakmai előkészítéssel. Gondosan tervezni a legoptimálisabb helyet. ( Bosnyák téri városközpont, Uzsoki kórház területe ??)

11. Oktatás

A kerületi oktatási intézmények szisztematikus felújítása

A kerület jóval kevesebbet költ az épület állomány rendben tartására, mint kellene. Évi minimum négy intézménynek kellene komplett felújításon átmennie ahhoz, hogy az épületállomány ne pusztuljon le.

Tornatermek építése

A kötelező tornaóraszám emelése miatt az intézmények többségében a meglevő tornaterem kapacitás elégtelen. A helyzet felmérése, a szükséges épületek megtervezése, megépítése. A termek délutáni, esti lakossági használatának biztosítása, bérbeadásával az iskolák támogatása.

Az Angol-Magyar Kéttannyelvű Általános Iskola homlokzati felújítása

Az épület homlokzata már balesetveszélyes. Az iskola udvarának jelentős része el van kerítve a gyerekek elől.

A Teleki Blanka Gimnázium homlokzati felújítása

Az épület homlokzata balesetveszélyes. A két épület homlokzatának együttes felújítása benne volt a kötvényes beruházások között, de 2011-ben kihúzták.

15

A Szent István Gimnázium energetikai felújítása


A felújítást régóta ígérik, többször már a költségvetésből vették ki (kb. 120 millió) az épület üzemeltetési költsége 30%-al csökkenhet.

A kerületi intézmények karbantartásának saját kezükbe adása: a „gyorsszolgálat” a megszüntetése

A jelenlegi működés drága és lassú, nincs olyan intézményvezető, aki ne panaszkodna.

A gyorsjavításokhoz, és általában az intézményeknek saját pénzügyi keret biztosítása.

Az elmúlt évben bebizonyosodott, hogy ők gondosabb gazdái a saját épületüknek.

Alternatív iskolák, óvodák támogatása, Zuglói Waldorf óvoda, iskola megalapítása

Egy ekkora kerületben létjogosultsága van alternatív iskolák létezésének.
Az önkormányzat számos nem használt ingatlannal rendelkezik, mely alkalmas lehet e célokra.

Bölcsődei, óvodai dolgozók cafeteriájának visszaállítása

Az önkormányzat 2011-től megszüntette a dolgozók cafeteria juttatását, ezt az amúgy az önkormányzat költségvetésében nem jelentős kiadás, de az alacsony fizetésű dolgozók számára jelentős bérkiegészítést visszaállítjuk.